Tölgyessy D. Péter elemez

A Való Világ 4 valóságshow professzionális elemzői szemmel. (A politikai elemző Tölgyessy csak névrokon.)

Hibázott-e Olivér?

2010.12.22. 10:12 Sz.J

Ismerőseim közül többen is kérdezték tegnap, hogy véleményem szerint hibázott-e Olivér Zsuzsa provokálásával, ami a lány kizárásához vezetett. Másképpen fogalmazva: Olivér - Villán belüli - erőpozícióját rontja-e Zsuzsa kizárásának ténye?
Mivel korábban egy teljes posztot szenteltem Olivér stratégiájának elemzésére, ezért most csak röviden válaszolnék erre a kérdésre.

Olivér stratégiájának alapja, hogy több-kevesebb kivételtől eltekintve konzekvensen játssza a „rosszfiú” szerepét, azaz azt a karaktert, amelynek köszönhető, hogy a nézők beszavazták a műsorba. (Zsuzsa például egyértelműen elbukta „Bombanő” karakterét, teljesen hiteltelenné vált ebben a szerepben, s ezt ő maga is elismerte a nézők előtt, ami óriási stratégiai hiba volt.)

Olivér pozícióját mindaddig megingathatatlannak látom, amíg ő hozza a rosszfiú karaktert. Mihelyst kilép ebből a szerepből, saját (látszat)határozottságát rúgja fel. Márpedig a Villán belül és kívül is nagyon sokat számít az ún. „egybevágóság”, ami annyit jelent, hogy a játékos egybevágó a karakterével. Nemcsak szavakban, hanem tettekben, sőt apróbb dolgokban (például mimikákban, metakommunikációban) is.

Zsuzsi provokálása tökéletesen illik ebbe a „rosszfiú” szerepbe, ezért ha Olivér pozíciója a Villán belül meg is gyengülhet emiatt, a Villán kívül olyan nagy védettséget élvez az „egybevágósága” miatt, hogy ha netán ő is kapná a legtöbb jelölést (aminek nagyon kevés a valószínűsége, emiatt a tette miatt legfeljebb Gina, Kristóf, Zsófi és esetleg Laci tenné rá a jelet), visszatérne a párbajból. Olivér pozíciója akkor gyengülne csak, ha karakteréből látványosan „leadna”, visszavenne. Azt sem figyelmen kívül hagyható, hogy megosztó személyisége ellenére Olivérnek jelenleg erős szövetségesei vannak. 

Összefoglalva: úgy vélem, Olivér pozícióját nem gyengíti a Zsuzsa elleni ütközet, még akkor sem, ha emiatt néhány villatársa szembe is fordul vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://tolgyessypeterelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr672531944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szaffi B. 2010.12.31. 16:43:04

megint leírom: és mégis Olivért jelölték legtöbben
süti beállítások módosítása